Csodálatos utazás volt
Valódi, illatos, izletes puncival feküdtünk le aludni. Nagyon úgy tünt, hogy nem lesz szex. Persze ez is a játék része volt. Nyilván nem fogom kihagyni, hogy a reggeli fürdés után este nem zuhanyzott, ugy feküdt le. Meg tudok bolondulni az illatától! Persze jól körül udvaroltam, húztam, izgattam, hogy melegedjen be rendesen. Mire a nyelvem odaért a csiklójához, az már forró volt és szinte lüktetett. Kiélveztem a mosatlan punci mennyei illatát, izét, majd Jocó haveromat is bevontam a játékba. Puhára nyalt popsija hamar befogadta Jocót én pedig nyaltam, faltam a kihúzott múfaszt, hogy a nyáltól cuppogva tudjam visszadugni. Keze rátalált a lüktető faszomra. Egyéb lehetősége nem volt, igy csak markolászni, huzogatni tudta. Kicsit rámozdultam, hogy jobban hozzá férjen. Azonnal az ajkai között találtam magam. Kicsit hagytam élvezkedni, majd elvettem tőle a bránert. Hosszan és mélyen élvezett a drágám. Teste minden mozdulata, a hangja, izmai rándulása, a spriccelő punci mind arról árulkodott, hogy nagyon elkaptam a fonalat. Csodás volt. Rövid pihenő, egy korty ital, valamint a mindent elboritó nyáltenger letörölgetése után bevallotta, hogy akár ki is szopta volna ebben a pózban a faszomat, ha nem veszem el. Ezen nem múljon! Most is kiszophatod! Felcsillanó tekintete nem mást jelentett számomra, mint azt, hogy adjam a szájába. Felkönyökölt, én fölé térdeltem. Ez a póz kifejezetten alkalmas erre a tipusú szexre. Éreztem a torka szoritását, ajkai mohó szivását. Megkérdeztem, hogy akarja e, hogy megdugjam a száját, vagy ő akar kiszopni. Hát, kicsit segithetsz, mondta, majd ujra rábukott. Nem kellett a segitség! Agyam pörgött, mint a búgócsiga. Minden egyes behatolás során egyre közelebb és közelebb kerültem a kielégüléshez. Valami frenetikus volt! Támaszkodó kezével még rámarkolt a zacskómra. Ez aztán betette a kaput! Megmarkoltam a haját, ezzel megállt a mozgása, én pedig elemi erővel lőttem tele a mohó kis szájacskáját. Arany kis csillagomnak levegőt is kell vennie néha, igy természetesen engedtem, hogy kiengedje a szájából, de a spriccelés nem állt le. Ahogy levegőhöz jutott, kértem, hogy ne hagyja abba, igy vissza az ajkai közé! Utólag visszagondolva, kevesebb mint egy perc alatt kivégzett. Ilyen intenziv szopásban nem is emlékszem volt e valaha részem. Ha az eddigi fejlődése eljutott a „Hü baszki” kategóriába, akkor erre már szavakat sem találok. Hova vezet ez? Meddig tudja még fokozni a gyönyörömet? Nekem is tovább kell fejlődjek, hogy tarthassam vele a tempót. Életem szerelme! Csak köszönni tudom neked ezt az estét

