-
Bennem járt a dildó
Kedvesem cicásan bújt mellém az ágyban. Napok óta dédelgetett elképzelésemet súgtam a fülébe. Miszerint, szeretném, ha ma este megdugná a fenekemet. Ő már csak ilyen. Határozottan az alárendelt szerepet szereti az ágyban. Az legyen, amit én szeretnék. Csókok, harapdálás. Ezzel izgat fel igazán, majd én veszem át az irányítást. Ma is az én elképzelésem szerint alakultak a dolgok. Finom puszilgatások, a farkam izgatása. Lágy, bevezető szopikázás után krémezni kezdte a fenekemet, majd a kicsi análgyöngy következett. Ahogy az egyre nagyobb gyöngyök bújtak át a záró izmomon, annál kellemesebb volt az érzés. Furcsa kettősség ez. A fenekemet el kell lazítsam, hogy a feszítő érzés kellemes legyen, ezzel a farkam is el…
-
Csodálatos utazás volt
Valódi, illatos, izletes puncival feküdtünk le aludni. Nagyon úgy tünt, hogy nem lesz szex. Persze ez is a játék része volt. Nyilván nem fogom kihagyni, hogy a reggeli fürdés után este nem zuhanyzott, ugy feküdt le. Meg tudok bolondulni az illatától! Persze jól körül udvaroltam, húztam, izgattam, hogy melegedjen be rendesen. Mire a nyelvem odaért a csiklójához, az már forró volt és szinte lüktetett. Kiélveztem a mosatlan punci mennyei illatát, izét, majd Jocó haveromat is bevontam a játékba. Puhára nyalt popsija hamar befogadta Jocót én pedig nyaltam, faltam a kihúzott múfaszt, hogy a nyáltól cuppogva tudjam visszadugni. Keze rátalált a lüktető faszomra. Egyéb lehetősége nem volt, igy csak markolászni, huzogatni…
-
Végülis nem lett veszekedés
Fő célom a veszekedés elkerülése volt. Hangsúlyozottan azt szerettem volna elérni, hogy maradjunk együtt. Tudod, hogy szeretlek és nem tudom, nem akarom másik nővel elképzelni az életemet. Végülis nem tudok élni a szopós szád nélkül. Hangsúlyozottan a legjobb nő vagyaz életemben minden tekintetben, de maradjunk most a szexnél! Amikor teljesen random, azaz véletlenszerüen az ajkaid közé kerülök, az minden képzeletet felülmúl. Emlékszem, hogy kikötötted, nem akarod a szádba. Ehhez képest már ott tartunk, hogy simán, sőt élvezettel szopod ki a faszomat, akár lenyelve, kicsorgatva, ahogy éppen sikerül. A baj csupán azzal van, hogy ezt annyira ritkán teszed, hogy az már fájdalmas. A kezdeti szemrehányások és veszekedés közeli pillanatok után kezdtünk…






