Nyaltam egy frenetikusat
Kurvára kinyaltam a nőt! A seggét a közepes műfasszal dugtam, miközben a lehető legérzékibb nyalást kapta. Addig csináltam, míg egy remegős orgazmus nem zárta le.
A folytatás már maga volt a kudarc. Szokás szerint nem akart szopni. Csinálta, de olyan „missz” volt, ami igazán ritka. Szerettem volna, hogy szóban is fokozza a vágyamat, de ingerülten visszautasította. Olyannyira, hogy végül sértődötten oldalra fordultam, ezzel lezártnak tekintve az estét. Hogy mi vette rá, azt nem tudom, de aztán mégis rábukott a faszra. És ha már úgyis szopja, kértem, hogy csinálja végig. Született tehetségként igen hamar kivégzett. Bosszúból engedett a szájába élvezni, ráadásul sokáig kényeztette az elélvezett faszomat. Akár kiemelkedően jó is lehetett volna, de nem éreztem benne a vágyat.
Elhatároztam, hogy a továbbiakban önmegtartóztató leszek és csak akkor nyalom ki, ha nyilvánvaló lesz, hogy vágyik rá, hogy szopjon. Nekem ez a legkevésbé sem gond, én szívesen és vággyal nyalom ki a frissen megbaszott puncit is. Olyannyira, hogy alig várom már, hogy a tele gecizett puncit nyalhassam ki. Még a megbaszott popsit is a nyelvemmel nyugtatom meg, ha fájt neki a nagy fasz.


