• szextett

    Erre igazán kíváncsi vagyok

    Kincsem nem érzi magát jól. de minden jel szerint kívánja a faszt. Hát rajtam nem múlik! Írtam egy történetet, természetesen a fantáziámban született, semmi sem történt meg. Jól fogadta, még akár tetszett is neki. Igencsak termetes cickóiba temetkezve kezdtem, majd nekem is kedvem szottyant szopni egyet. Előkerült a méretes műfasz. Kérésem annyi volt, hogy szopassa le velem a faszát. Hatalmas a fasz, képtelen vagyok benyelni, pedig gyakoroltam. Szaftos, nyálas, öklendezős szopás után élvezésig nyaltam, majd szünet következett. A szünet után jól felállította a faszomat. Kifinomult kézimunka, nem akart szopni semmiképp. Feltérdelt az ágyra, én mögé kerülve nagyon megbasztam.

  • szextett

    Hulla fáradt vagyok

    Egész napos betonozás után nem igazán voltam ráhangolódva a szexre. Azért néztünk pornót. Drága kis kacsója ráfogott a faszomra és csakhamar csukott szemmel élveztem a játékát. Párszor már majdnem ellőttem, de nem engedte. Rácsüccsent, határozott célja a popsi volt. Szárazon nem igazán ment be, ezért ráközelített a számra. Kicsit megnyalogattam, majd lefektettem, mögé térdelve keményen seggbe basztam. Imádom a seggét!

  • szextett

    Remek segge van az asszonynak

    Sima szeretkezős, „megbaszlak” este volt. Sikerült rávegyem, hogy beszéljen kicsit malac dolgokat. A videó pörög, magyar öreglányok szopnak, nyalják a pasi seggét. Az első film éppen véget ért, az öregasszony seggéből folyik ki a geci. – Tegyél be másikat és utána gyere, nyald ki a seggemet! Minden lukamat nyald ki! Ráfordulok, szétterpeszti a lábát, hogy odaférjek rendesen. Magamhoz ölelem és finoman belenyalok a seggébe. Félreérthetetlen hangok hagyják el a száját. Élvezettel nyalom, ujjazom a seggét. Hamar eljut a csúcsra. Ki kell neki menni pisilni. Mire végez, én állok az ágy mellett. Leheveredik az ágyra, majd nágykézlábra áll, hogy beakasszak neki hátulról- – Nem úszod meg drágám! Gyere keményítsd meg a…