• Idegen történet

    Szüzességem elvesztése

    Történetem úgy kezdődött, hogy beszélgettem egy sráccal. Rólam annyit kell tudni, hogy egy átlagos lány vagyok, picit teltebb, de nagyobb fenekű és mellű, mint a társaim. Amikor megtörtént ez az eset, 18 éves voltam. Tehát beszélgettem egy sráccal, aki mindig szexszuális utalásokat tett. Küldtem pár mellképet, de semmitöbb nem történt. Sokszor írta a képeim után, hogy megbasz, de erre még nem volt alkalma. Egészen a hétvégéig, amíg kötélnek álltam és elmentem vele egy randira.Januárhoz képest igazán csodás volt az időjárás. Kicsit szeles, de napos idő volt. Egy ligetbe lett megbeszélve a randi, bár nem értettem a döntését, de nem gondoltam semmi rosszra. Odaértem a megbeszélt helyre, ahol egy pléden ülve…

  • Idegen történet

    Első biszex szopásom története a szeretőmmel.

    Én és a szeretőm Réka 10 éve ismerjük egymást. Mindketten az 50-es éveinkben járunk. Nagyjából egy éve, egy éjszakai csetelésünk alkalmával elmondta, hogy régen részt vett egy hármasban, ahol egy férfival szopta egy másik farkát. De ezt olyan természetességgel, hogy nem is bírtam felfogni igazán. Mi több, folytatta! Elmondta milyen rossz volt neki, mert amikor a kemény farok ejakulált a szopótársa mohón bekapta, így az összes ondót az övé lett, neki pedig semmi nem jutott. Nem tudtam mit kezdeni ezzel. Korábban eszembe sem jutott ilyesmi. Ugyanakkor az is meglepett, hogy háziasszonyként ilyen szituációba került. A gondolat azonban nem hagyott nyugodni: Mi lenne, ha én lennék akivel átélné ezt? Idővel magam…

  • Idegen történet

    Szopni tanítás

    A munkahelyemen túlnyomó többségében nők dolgoznak, ketten vagyunk férfiak. A hölgyek persze előttünk sem titkolóznak, a mindennapi problémákat, örömeiket velünk is megosztják. Egyik alkalommal a néhány évvel nyugdíj előtt álló titkárnőnk mondta el, hogy a férje, aki régen egy szexgép volt mostanság nem nyúl hozzá, pedig még mindig kívánatos hölgy. – Mit tegyek? Kívánom még a szexet, de hogy vegyem rá? – szegezte nekem a kérdést. – Eszter, te borotválod a puncid? – kérdeztem. – Ne bolondíts már meg! A lányom gyantáztatja a bikinivonalát, azt is furcsállom. – válaszolta elvörösödött arccal. – Borotváld le. Meglátod, tetszeni fog neki az újdonság. Következő héten, mivel többen voltunk az irodában burkoltan kérdeztem: –…

  • Saját történet

    Szomszédasszony bejött a csőbe.

    Drágám elengedte a fantáziáját. Kibökte, hogy szívesen végignézné, ahogy a szomszédasszony leszopja a faszomat. Gondoltam, rajtam ne múljon. Elhatároztam hát, hogy szombatra becserkészem a szomszédasszonyt, aki párszor már járt nálam egy adag geciért. Persze meg kellett dolgozzon érte, de ez egyáltalán nem zavarta. Ma este azzal az ürüggyel hívtam, hogy borotváljon le.  Elég késői időpontra hívtam, de mivel itt lakik a házban ez nem jelentett problémát. Lezuhanyozva vártam. Nekikezdett a borotvalasnak.  Nagy szakértelemmel csinálta, erintese hatására hamarosan hamar felállt a faszom. Légzése egyre szaporabb lett, erintese egyre puhább. Már elkészült,  de folytatta tovább. A szakértő mozdulatok egyre inkább játékkal, változtak. Fejemet hatradönte élveztem amit csinált. Éreztem a lehelet finom első…