szextett
-
Imádom nyalni a puncit.
Meg is teszem minden alkalommal, amikor hozzá jutok. Nem is történt másként tegnap este sem. Izzó és illatos. Én pedig egy csodálatos cicitúra után ürítettem tárat.
-
Megint helyettesítés
Kedves kis bejárónőm megint elfoglalt volt. Remek szombati alkalom, erre küldött maga helyett megint valakit. Jól jött a helyettesítés. Remekül elmosogatott. Vacsora, ahogy szokott lenni. A csaj maradt. Kiderült, nem véletlen a beugrás. Jól kibeszéltek a hátam mögött. Kíváncsi volt a remek nyelvemre és a nagy faszomra. Nem is csinált titkot belőle. Végülis remek nő, csinos, kívánatos. Jól kinyaltam, szokásom szerint a popsit sem elkerülve. Érzékenyen reagált a popsi ujjazásra, ezért a nyalás után mindjárt az oldalára fordítottam és kicsit sem finomkodva megdugtam a seggét. Kibaszott szűk volt a csaj. Nyögött, vinnyogott, élvezte a szitut. Próbáltam figyelni rá, mert időnként vissza tartott. Fájdalmat nem akartam okozni, de élvezni akartam csodálatosan…
-
Mint tudjuk, Krisztinám igencsak öntörvényű.
Ha szopni akar, akkor szopni fog. Hát most akart. Igazán rendkívüli volt. 😛
-
Bennem járt a dildó
Kedvesem cicásan bújt mellém az ágyban. Napok óta dédelgetett elképzelésemet súgtam a fülébe. Miszerint, szeretném, ha ma este megdugná a fenekemet. Ő már csak ilyen. Határozottan az alárendelt szerepet szereti az ágyban. Az legyen, amit én szeretnék. Csókok, harapdálás. Ezzel izgat fel igazán, majd én veszem át az irányítást. Ma is az én elképzelésem szerint alakultak a dolgok. Finom puszilgatások, a farkam izgatása. Lágy, bevezető szopikázás után krémezni kezdte a fenekemet, majd a kicsi análgyöngy következett. Ahogy az egyre nagyobb gyöngyök bújtak át a záró izmomon, annál kellemesebb volt az érzés. Furcsa kettősség ez. A fenekemet el kell lazítsam, hogy a feszítő érzés kellemes legyen, ezzel a farkam is el…
-
Csodálatos utazás volt
Valódi, illatos, izletes puncival feküdtünk le aludni. Nagyon úgy tünt, hogy nem lesz szex. Persze ez is a játék része volt. Nyilván nem fogom kihagyni, hogy a reggeli fürdés után este nem zuhanyzott, ugy feküdt le. Meg tudok bolondulni az illatától! Persze jól körül udvaroltam, húztam, izgattam, hogy melegedjen be rendesen. Mire a nyelvem odaért a csiklójához, az már forró volt és szinte lüktetett. Kiélveztem a mosatlan punci mennyei illatát, izét, majd Jocó haveromat is bevontam a játékba. Puhára nyalt popsija hamar befogadta Jocót én pedig nyaltam, faltam a kihúzott múfaszt, hogy a nyáltól cuppogva tudjam visszadugni. Keze rátalált a lüktető faszomra. Egyéb lehetősége nem volt, igy csak markolászni, huzogatni…
-
Végülis nem lett veszekedés
Fő célom a veszekedés elkerülése volt. Hangsúlyozottan azt szerettem volna elérni, hogy maradjunk együtt. Tudod, hogy szeretlek és nem tudom, nem akarom másik nővel elképzelni az életemet. Végülis nem tudok élni a szopós szád nélkül. Hangsúlyozottan a legjobb nő vagyaz életemben minden tekintetben, de maradjunk most a szexnél! Amikor teljesen random, azaz véletlenszerüen az ajkaid közé kerülök, az minden képzeletet felülmúl. Emlékszem, hogy kikötötted, nem akarod a szádba. Ehhez képest már ott tartunk, hogy simán, sőt élvezettel szopod ki a faszomat, akár lenyelve, kicsorgatva, ahogy éppen sikerül. A baj csupán azzal van, hogy ezt annyira ritkán teszed, hogy az már fájdalmas. A kezdeti szemrehányások és veszekedés közeli pillanatok után kezdtünk…
-
Pazar lovaglás
Csütörtök. Február 24. volt. Az elmúlt napokban éreztem rajta a feszültséget. Ma este azonban valósággal ragyogott. Csillogó szemei csak úgy csillogtak a televízió fényénél. Felöltözve bújt mellém, amiből arra következtettem, hogy felkészült az újabb csalódásra. Hozzám bújt, érintése most is igéző volt. Buksiját a mellkasomra téve élvezte a haját simogató kezemet. Valahol mélyen egy igazi vad szopásra vágytam, szájba élvezéssel, levezető szopogatással. Azonban már megtapasztaltam, hogy bármennyire is odavan ezért, valódi lelkesedéssel csak akkor csinálja, ha van kedve hozzá. Ha pedig van, akkor nem sokat cicózik, rábukik és nekem végem van. Mondhatnám úgy lecuppant, hogy nem térek észhez hosszú percekig. Kicsi simogatás után azért rápróbáltam. Megkérdeztem, hol van az én…
-
Majdnem kudarcba fulladt
Izgalmasan indult az este. Kedvesem kezdeményezte a szerepjátékot. Mint a gondozónő, elhúzódott a feladat, besötétedett. Megkérdezte, hogy hazaviszem, vagy itt aludna, ha lehet. Mivel én már ittam, igy az a változat maradt, hogy itt alszik. Mint uriember, én a kanapén alszom, ő pedig az ágyon. Persze zuhanyzás után elkezdte testápolóval bekenni magát. Be kellett segitsek a háta illetve a popsija bekenésében. Jó teste van a nőnek, ezt meg kell hagyni. Bekenés után elfoglaltam volna a helyem a kanapén, de addig kacérkodott, hogy azon vettem észre magam, hogy a cickóját szopom, nyalom, falom. Cickóból pocak, majd izzó punci lett. Lágy popsija magától szippantotta be az ujjam. Kevés nő élvezi ennyire a…
-
Hiper szuper „hű bazmeg”
Ez már a második alkalom, hogy délután fürdik. Ilyenkor a punci illata valami mennyei! Az íze semmihez sem fogható! Én csináltam neki műsort. Szolíd pornó megy a tv-ben. Elkezdek játszani a faszommal. Húzogatom, morzsolgatom, ujjazom a seggemet. Mintha egyedül lennék. Jó nagyokat köp a faszomra, hogy jobban csússzon. Hatalmasra duzzad csillog a sejtelmes fényben. Fejem mellé térdel, símogatja a punciját, majd a szám fölé térdel, hogy én is megnedvesítsem kicsit ágaskodó csiklóját. Nyalom, falom a csodás punciját. Egyszercsak megfordul, de így is hozzáférek. Szája mohón befalja a fényes fejű faszomat. Tovább verem, huzogatom. Ajkai rázárnak, nyála folyik, nyelve a kezemmel versenyzik. Alig fér be a szájába, de amennyit csak lehet,…
-
Hát itt töltötte az éjszakát
Drága őzikém derékfájásra panaszkodott. Alig bírt mozogni. Amit lehetett mindent megtett, hogy mire ágyba bújunk csillapodjon a fájdalom. Hozott magával izzó puncát, vágytól lüktető szűk popsit, mohó szájat. Mindhármat megkaptam! A részleteket majd később megírom, mert emlékezetes volt. A lényeg, hogy Jocó is szerepet kapott! 😜










