• szextett,  Top 10

    Ma is erőszakos voltam

    Imádja és ki nem hagyná, hogy kinyaljam a drága is punciját. Nyilván, mivel én magam nyalógép vagyok, megteszem. Bő nyállal és intenzívem csinálom, mindketten szeretjük. Kiemelt figyelmet fordítottam a szűk kis seggére. Vannak alkalmak, amikor már nyalás közben kinyílik és jelzi a kis popó, hogy vágyik rá és képes befogadni. Ez egy ílyen alkalom volt. Oldalfekvésbe kényszerítem és ellentmondást nem tűrően kezdem baszni a drága kis seggét. Eleinte nyöszörög, bizonyára nem fájdalom mentes, ám hamar ellazul és szabaddá válik az út. Kifejezetten vissza kell fogjam magam, mert olyan jól csinálja, hogy néhány perc is elég, hogy tele lőjem. Ennél azért többet szeretek a hátsójában tölteni. Még egy kis malac beszédre…

  • szextett

    Varázslatos anál

    Alapos nyalakodással kezdődött az este. Előkerült a dildó is, amivel majd drágámat fogom kényeztetni. A pozíció amelyben éppen voltunk, alkalmas volt arra, hogy szopjak egy kicsit. Puncijához szorított fasz ott meredezett az orrom előtt. Könnyű nyalogatással hergeltem magam, majd bekaptam. Szoptam a faszt, szívtam, nyaltam. Próbáltam tövig engedni, öklendeztem, könnyeztem, kínlódtam. Elképesztő élmény volt! Drágám ráfogott a fejemre, lássuk be , én is így szoktam neki, majd elkezdte baszni a számat. Ha igazi fasz lett volna, boldogan engedtem volna, hogy tele lője a szopó számat. Azonban a gumi fasz is megadta azt az érzést, amire vágytam. Betyárul szájba lettem baszva! Tovább léptem a következő szintre. A fasz lassan behatolt a…