Ma sem viccelt a cicám
Vacsora után kizavart a konyhából, majd a szokásos térült, fordult, kenyeret sütött, bepakolta a mosogatógépet és már rendben volt a konyha. Nem vitás, nőből van! 😜
Ami ezután jött, na az a nem mindennapi! Kicsit szopogattam a mellbimbóját, símogattam ahol értem. Enyém a teste. Minden porcikája az enyém! Bármelyik részét akarom, azt már adja is nekem. Ma este azonban nekem kellett hanyatt fekve elengednem magam. Érzékien nyalogatja, szopogatta a mellbimbómat, majd a farkam jött. Erre nincsenek szavak most sem találok megfelelő kifejezést. Maradjunk annyiban, hogy szopni kezdte a faszomat. Kicsit megpihenni vágyott gondolom, ezért újra a mellbimbómra koncentrált. Nehéz rávenni, hogy mocskos szavakat használjon, de ez alkalommal hangosan kijelentette, most pedig leszopom a faszodat! Nagyon feltüzel ha ilyeneket mond. Marokra fogtam és verni kezdtem a már kitörni készülő faszomat. Ő ezalatt szinte leharapta a mellbimbómat, Marokra fogta a heréimet. Több már nem kellett. Úgy tört elő belőlem a geci, hogy mindent beterített. Gyors mozdulattal hagyta ott sajgó mellemet és kapta be a még fröcskölő faszt. Ami még maradt, azt megkaptam én. Szeretem, ha gecivel tele szájjal megcsókol. Nem volt egyszerű feladat lemosakodni ezután az élmény után. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyre jutott belőle.
Kicsit megpihentünk, nekem még vissza kellett térjek a valóságba. Végre megkaphattam az imádott puncit. Az Oszkár díjas punci kitárult előttem, nekem adva minden nedvét, ízét, puhaságát. A rezgő kis műfaszt feldugtam a popsijába és mohón nyalni kezdtem. Csodálatos orgazmussal hálálta meg, amit nekem kellett volna megköszönnöm.
Mostanában nem maradok szopás, kényeztetés nélkül. Legközelebb már nem hagyom magam, meg akarom dugni a popsiját.


