szextett

Minden képzeletet felülmúl

Vannak alkalmak, amelyek bizony felül tudnak múlni mindent. Be kell valljam, ez a poszt nem akkor született amikor ez megesett, akkoriban elhanyagoltam az események leírását. Egy valamikori dátumra visszaírom, de végül is nem a pontos dátum a lényeg.

Úgy indult az este ahogy szokott. Régóta vagyunk együtt, de minden alkalmat megragadunk egy kis szexre. Mikor hogy, nem maradunk le semmiről. Én minden alkalmat megragadok, hogy alaposan kinyaljam a puncit, popsi ujjazással, nyalogatással. Nem indult fényesen az este. Már nem emlékszem, de valami elvette a kedvem azon az estén. Nem vesztünk össze, de nem akaródzott kezdeményezni sehogysem. Hozzám bújt, néztük a tv-t. Először az ujjaival, majd a szájával izgatta a mellbimbómat. A drága kis zsivány! Tudja, hogy begerjedek ettől. Most is kezdtem már beindulni, de nem várta meg, hogy fölé kerekedjek. Ő mozdult. Lejjebb csúszott az ágyon és elkezdett játszani a faszommal. Láthatóan jól csinálta. Apró cseppek jelezték neki, hogy jó úton halad. Próbáltam nem mozdulni, engedje csak el a fantáziáját. Olyan szopást kaptam, hogy nem fogom elfelejteni. Minden vágyam az volt, hogy így élvezzek el. Rám is szólt, hogy engedjem el magam. Jó duma! Azt meg hogy a fenébe csináljam? Már nagyon felhúzott. Kértem, hadd segítsek. Elkezdtem magamnak diktálni a tempót. Faszom eleje a szájában, nyálasan, puhán, mennyien. Szoktuk így csinálni, de a döntő pillanatban magamra hagy, majd jól elkenegeti rajtam a kiömlött gecit. Kértem, most ne engedje ki a szájából. Engedje, hogy a forró, buja szája melegében maradhassak élvezés közben. Volt már ilyen több alkalommal, de minden alkalommal a torkába spriccelt, ami nem egy nagy élmény. Most azonban figyelt. A teljes adag eltünt. Lágyan, puhán szopta élvező faszomat, leírhatatlan élvezetet okozva nekem. Szárazra szopogatott, szemében huncut mosollyal. Mindketten élveztük ezt a nem mindennapi mutatványt.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük