Ma is kitett magáért
Ezt az oldalt 0 alkalommal tekintették meg.
Ma is pornót néztünk. Hiába szopta az öreglány a faszt, hiába seggbe dugás, nem mutatta jelét a faszom, hogy készen állna. Bezzeg amikor rámarkolt az ügyes kis kezeivel, na az már valami. Ám amikor a fiatal csajszi torokra vette a nem kicsi faszt, az már tetszett! Különösen az a rész, amikor a szájába engedte a gecit, majd ügyesen kiengedte az ajkai mellett. Körben az ujjai elkezdték birizgálni a seggemet, ajkai a mellbimbómat, tetőfokára hágott a hangulat. Krémes ujja belém hatolt, nem bírtam tovább, elkezdtem szopatni. Nem semmi érzés! Ég a pofám, olyat tettem, amit ép ésszel nem tennék, rátoltam a fejét a faszra. Tagadja ugyan, de képes leengedni a torkán a faszomat. Most is öklendezés nélkül sikerült, tövig toltam a szájába. Kaptam is érte, de folytatta tovább. Remek szopás volt, de nem akartam, hogy leszopjon. Átfordultunk, hogy elérjem a punciját. Ma előbb nyalást kért és utána a baszást. A popsi ma nem játszott, kapott eleget az utóbbi időben. Azért az ujjam bejárta az izgalmas barlang minden porcikáját. Remegve élvezett a drágám! Felálltam, hogy gumit húzzak. Mire végeztem, már ott térdelt az ágy szélén, felkínálva az izzó puncit. Keményen megbasztam a drága kis kincsét! Próbáltam beszéltetni közben, nagy nehezen elmesélte, hogy leszopott egy pasit a héten. A csávó tele élvezte a száját, de nem nyelte le, mert csak az én gecimet hajlandó lenyelni. A varázspunci hamar kiszippantotta belőlem a heti adagot, ordítva élveztem el.

